“A 2017-es év a KKV kör részére egyértelműen fejlődési lehetőséget biztosított”
Az ECC tevékenysége kezdetekben kizárólag pályázatírás volt, mostanra azonban a finanszírozási és a menedzsment tanácsadás is a portfólió részévé vált.
“Az elmúlt, 2017-es év az uniós pályázatoknak köszönhetően kiemelkedő lehetőséget biztosított a KKV szektor számára a (tovább)fejlődésben” – mondta el Tóth.
A 2017-es évben több népszerű pályázati kiírás is elérhető volt, amelyeket belátható időn – mindössze néhány hónapon – belül támogatói döntések követtek.
Kérdésünkre jelezte, hogy „Egyértelműen kedvező fejlemény, hogy az év második félévében
- Látványosan lerövidült a folyósításig elvégzendő ellenőrzések és hiánypótlások kiküldése, ill. elbírálása, ezáltal
- Lényegesen felgyorsult a benyújtott kifizetési igénylések és módosítások kezelése,
- A Támogatási Szerződéskötés és az előlegkérelem elbírálása rekord gyorsaságot ért el, ugyanakkor
- A méltányossági kérelmek elbírálása emellett sajnálatos módon nem gyorsult ugyanilyen ütemben.”
Amint összefoglalta, – vállalkozásorientált pályázatokat kezelve – kizárólag kedvező fejleményeket és folyamatokat lát(ott) a rendszer oldaláról: többek között
- A hitellel kombinált pályázatok esetén pozitívum, hogy az MFB pontokkal érdemben, akár telefonon is a konkrét ügyintézővel lehet egyeztetni,
- Az Egységes Pályáztatási Felület (EPTK) karbantartásai immáron a késő esti órákra estek, valamint
- A rendszer még inkább gyorsabbá és felhasználóbaráttá vált.
„Nehézséget a fenntartási időszakban lévő pályázatok esetén a létszámmegtartás, illetve -növelés jelent.” – utalt vissza az ügyvezető a piac részéről is sokat emlegetett munkaerőhiányra.
„A 2018-as esztendő kapcsán ügyfeleink remélik, hogy a 2018-as évben is elérhető lesz majd a – korábbiakhoz hasonló – gépbeszerzést és telephelyfejlesztést támogató pályázat(ok közül valamelyik), ahogyan az Ipar 4.0-ás fejlesztések további pályázati finanszírozására is lenne igény – enyhítve a jogosultsági követelményeket és könnyítve az indikátorokat annak érdekében, hogy minél szélesebb körben terjedjenek ezek a megoldások -, ill. a képzési pályázatok év eleji megjelenésére is számítanak az érintettek. A közelmúlt bejelentése nyomán várja továbbá az – elmúlt időszakban támogatás szempontból mellőzött – építőipari partnerkör azt az összetett pályázati csomagot, amely kapcsán az első építőipari ágazati csúcstalálkozón jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, hogy »az ágazat számára 20 milliárd forintos beruházássegítő pályázati keret nyílik meg várhatólag januárban.«” – foglalta össze az aktuális várakozásokat.
„Működésünk 15. éve esetünkben egyértelműen a megvalósításokról és projektvégrehajtásokról, azokat megelőzően pedig a közbeszerzési eljárások lefolytatásáról és a leginkább optimális finanszírozási konstrukció kidolgozásáról fog szólni.” – fogalmazott Tóth Ádám Ferenc.
Forrás: cnc.hu